Oldalak

2010. szeptember 18., szombat

Európai Mobilitási Hét

2010. szeptember 16-22. között rendezik meg 9. alkalommal az Európai Mobilitási Hetet, melynek számomra két fő attrakciója van: az egyik az Autómentes hétvége 18-19-én, a másik pedig a Critical mass szerdán (szept.22.).

Az idén kilencedik alkalommal megrendezett mobilitási hét célja a környezet- és egészségbarát közlekedési alternatívák népszerűsítse a személygépkocsi-használattal szemben. Az idei rendezvénysorozat - Közlekedj okosabban, élj egészségesebben! mottóval - kiemelten azokra a káros hatásokra szeretné felhívni a figyelmet, amelyeket a városi közlekedés jelenlegi tendenciái gyakorolnak az emberek egészségére.

A hét folyamán minden nap egy-egy téma köré szerveződik.

Csütörtökön, a közösségi közlekedés napján reggel "eljutási versennyel" indult a mobilitási hét Budapesten: a résztvevők vonattal, metróval, busszal, bringával és autóval próbáltak majd bejutni a legrövidebb idő alatt a belvárosba. Este a Vígszínház mellett került sor az őszi Bringázz a Munkába! kampány nyitórendezvényére, egy biciklis utcabálra.

Péntek a gyalogos utcák napja volt, melyhez újabb láncszem, a Baross utca csatlakozott a belváros sétálóutcarendszeréhez. A kerékpárosklub "kormányzati eljutási versenyt" szervezett, és kiderült a Kerékpáros Közösségi Közlekedési Rendszer - egy várhatóan 2011 nyarán a belvárosban induló ingyenes biciklikölcsönző hálózat - végleges nevére kiírt pályázat eredménye is.

"Szombat-vasárnap rendezik meg az autómentes hétvégét, és az azzal egybekötött évadnyitó színházi fesztivált az Andrássy úton.

Hétfőn a városi közlekedés alternatívái címmel tartanak szakmai fórumot, míg kedden, az észszerű autózás napján alternatív autóshow-ra várják az érdeklődőket a Nyugati téri óránál. Végül szerdán országszerte több település is csatlakozik az Európai Autómentes Naphoz.

Szintén szerdán, az Európai Autómentes Napon kerül sor az immár hagyományos bringás felvonulásra, a Critical Massra. A várhatóan több tízezres nagykörúti felvonulás után a szervezők az Erzsébet téri Gödörnél fórumbeszélgetésre várják a budapesti listát állított pártok főpolgármester-jelöltjeit."

A mobilitási héten - a budapesti kerületeket külön számolva - összesen 95 magyarországi településen zajlanak majd programok. A budapesti eseményekről a Mobilitási Hét oldalon, a más városokban tartott programokról a másik Mobilitási Hét internetes címen érhető el részletes információ.
Forrás: inforadio.hu

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...