New life, new style

Egy picit most térjünk el a gasztrotól, mert ez nem egy gasztroblognak indult, de az lett belőle (?)... most egy kis életmód, sport jöjjön. 

Szóval mióta hazaértünk a nyaralásból, a kicsi 8hetes cicáink- szám szerint 3- mindennap hajnali 5-6, max fél7kor elkezdtek lóversenyeset játszani. Megspékelve azzal, hogy néha felugrottak az ágyra és a lábamat is bevették a játékba. Egy szó, mint száz, felébredtem rájuk. És mivel már világosodott, nehezen aludtam vissza (15-20p), majd 8körül úgy keltem fel, mint a mosott rongy, holott eleget aludtam, csak ez a kis reggeli móka jól  megszakította. (Tudom, hasonló lehet, ha pici babája van az embernek, csak meghatványozva a fáradtság...) 

Tehát elhatároztam, hogy elmegyek a Zurammal reggel futni, aki szinte minden hajnalban (néha fél6!) jár a barátaival. Az ominózus napon szerencsére fél7kor volt "csak" a találkozó... Basszus, ilyenkor épp a másik oldalamra szoktam fordulni... Meglepődött, amikor szóltam, hogy megyek:) Elég régóta próbál(t) rávenni. Nehéz volt kihúzni magam az ágyból, amíg el nem döntöttem fejben (!), aztán pikk-pakk elkészültem. 

Nos, a találkahely tőlünk kb 20perc futásra van, és a 3/4-e emelkedik. Jó, tudtam én ezt, de nekem ez az egyik pszichés visszatartó ok, amiért nem járok rendszeresen. Szóval elindultam, és szép lassan elkezdtem mondogatni, hogy itt fáj, most itt nem, de ott igen és így tovább. Jött a válasz, hogy igen, ilyen egy reggeli futás, de aztán majd sokkal nagyobb lesz az endorfinadagom, mintha ezek nem lennének. Hát ez vagy így van vagy nem, de lehet, hogy megelégednék a kisebb endorfinnal is, de fájás nélkül:) Lassan felértünk a vitrolázóreptérre, ahol már a napocska felkelő sugarai melegítettek....volna, ha nem mellette, az erdei ösvényen futunk. ("itt jön szembe a haver, el ne kerüljük egymást"... basszus) 

Na mindegy, futottam 4kilit az Árpád-kilátóig (húú, gyönyörű az ébredő város, azt tudtam volna még bámulni sokáig).. aztán a fiúk mentek tovább a szokásos körükre, én pedig hazaindultam. Visszafelé valahogy jobban esett a futás, habár a bal (?) térdemre nem nagyon tudtam terhelni a lefelékben, mert még fájt, de már nem zavart. Visszafele beindult az agyam, pörgött, ötletelt, brainstormingolt, jólesett. És hát egyedül már nyilván kint futottam a reptéren. A napocska meg hátulról melengetett, isteni volt!!! Csak a szokásos birkanyáj hiányzott onnan... 

Hmm, jólesett, itthon utána egy habos kakaó, nyújtogatás, majd kezdődött a nap és én már túl is voltam a futáson. Csak az a szenvedős eleje ne lenne.

Most, hogy egyre később kel fel a nap, és hamarabb lesz sötétebb, ehhez a hajnali keléshez biztos, hogy rengeteg lelkierő kell, de lehet, hogy megpróbálkozom vele, mert összességében kellemes volt... legalábbis az utóérzete:).

Tudom, hogy a motivációnak belülről kell jönnie, de egy ezt meg lehet támogatni egy kis külső segítséggel is. Tehát úgy gondoltam, hogy ahányan ezt a bejegyzést kommentelik és/vagy* lájkolják itt, annyiszor még biztosan elmegyek velük reggel futni. De csak a pozitív hozzászólások érnek, negatívot nem is kérek!!! :))))))

Cupi, Tigris és Kefír- A 3 kis édes cicám

ui. A kiscicák közül az utolsó kettőt ma vitték el tőlünk (ugyanoda). Egyrészt megúsztam a plakátolást, másrészt lelkileg nem volt jó :( Valahol kicsit reménykedem, hogy az egyiket visszahozzák...és hátha megtartjuk. (Garanciával adtuk, hogy ha mégsem barátkozna össze 1-2hét alatt a másik 3 ottlévő cicával, akkor visszahozhatják.) Ugyanakkor örülnék, ha beilleszkednének mindketten. Akkor most hogy is van ez? :o

*"és" vagy "vagy": ezt még eldöntöm:))))