Oldalak

2011. december 3., szombat

Olimpia reloaded

Tudom, tudom Olimpia 4évenként van, de mi a tavalyi év után idén ismét itt jártunk. Az Alpár utcai étteremről beszélek természetesen. Apropója is volt: egy szülinap. Ismét. Ugyanazé. 

A koncepciót már leírtam egyszer, úgyhogy ezt a kört most kihagyom: térjünk a lényegre. 
Tavaly én 4fogást szerettem volna kérni, de rábeszéltek az 5-re, és kaptunk 8at. Idén rábeszéltek a 7-re (ez volt a legtöbb a táblán), és kaptunk 8-at. Szóval végülis adagban ugyanott tartottunk-csak árban nem. Volt, akik még kaptak bárány-fogást is, de akkor ők vajon hány fogást kértek, ha csak 7 volt a max? Ez számomra rejtély, de lehet, hogy a tábla alján lévő "több-több" felirat a kulcs. 
Ami a táblán lévő alapanyagokat elolvasva rögtön szemet szúrt, hogy egy részük tavaly is volt. Természetesen ez nem baj, csak elkezdtem gondolkodni, hogy ez annak köszönhető-e, hogy tavaly is ilyentájt voltunk?


Most igyekeztünk az elejétől fotózni (gondolva erre a blogocskára), de persze csak telefonnal, személyi fotóst profi géppel azért nem vittünk:)) Szóval bocs mindenkitől a homályos, sötét stb. képekért, de legalább lesz róla vizuális emlékünk is, nem csak ízlelős. 

Hát akkor lássuk a medvét....ööö a menüt: 
FIGYELEM! A poszt végigolvasása 99,5%-ban beindítja a nyálelválasztó folyamatokat, így érdemes előtte/alatta enni, vagy utána a konyhába sprintelni:) 

1. Paradicsomzselé gyömbéres tonhallal és paradicsomhabbal
Ismét megleptek rögtön az elején, de eszméletlen finom volt. Így. Együtt. Nekem eszembe nem jutna a gyömbért a tonhal mellé passzintani, de megérte. Tudtam volna még enni belőle:)
10/10

2. Kacsamáj terrine szőlőzselével, alatta mogyorókrémmel és mangó mangóhabbal
Ez a mangó-mangóhab duó tavaly is volt. Magamtól is emlékeztem, de még szerencse, hogy megírtam a blogban, mert így tuti. De valami zseniális és nem is bántam, hogy mégegyszer ennem "kell" belőle:) 
A kacsamáj terrine lehetett volna picit omlósabb szerintem, én úgy jobban szeretem, de mivel nem vagyok profi gasztromán, simán lehet, hogy ennek ilyennek kellett lennie. (A mérete kísértetiesen hasonlított a múltkor a Mongolian Barbecue-ban előételként rendelt kacsamájhoz:) 
10/10

3. Sütőtökkrém leves zúzasalátával tökmagolajjal a tetején

Nem vagyok egy nagy sütőtök fan, hogy finoman fejezzem ki magam. Itthon szoktam sütni, mert van, aki szereti, én pedig lekvárt főzök egy részéből naranccsal kombinálva. No, de visszatérve a leveshez: finom volt. 
10/7 (mert nem szeretem a sütőtököt)

4. Lecsós ponty lencsesalátával 


Nem vagyok se lecsó, se hal, se lencseimádó (se sütőtök), de ezeket azért jobban szeretem. És nagyon finom is volt így együtt, hogy meg is lepődtem:)
10/8 

5. Kacsasült mandulás mángolddal és hagymás szósszal 

Nagyon jó kis összeállítás volt! Egyedül annyi, hogy a kacsamellet jobban szeretem, de hát erről a séf nem tehet:) 
10/9

6. Tündibündi sajttál

Ez csak az én elnevezésem: ezt valójában nem ilyen néven hozták ki, hanem mindegyik kis falatkáról elmondták, hogy milyen sajtocskák. Fincsi volt, csak nagyon icipici: sacc 1x1cm-s falatkák:) 
(Ekkor kezdtem el azon gondolkodni, hogy az egész estés menüsor az összes vendégnek (kb 15fő) normál- nem übermini- adagokban hány embernek lenne elég:)?
10/9

7.  Kökénymousse borszselével

Nem BORzselével, hanem BORSzselével. Nem hallottam még ilyenről korábban, eredetinek tartom, de viszonylag könnyen kivitelezhető. És tény, hogy olyan borsos volt, hogy nem tudtam az egészet megenni:), de jó ötlet. 
10/6,5

8. Yuzuhab citromfűfagyival
Első rekació: gyertyaaa? (Jóó, én tudtam róla, mert én intéztem, mégiscsak szülinapoztunk.) 
Második: mi is ez? A nagy gyertyázásban lemaradtunk róla:
Így hát megkérdeztük mégegyszer. Yuzuhab....
Harmadik: Yuzu...???? Hát az meg mi? 

De mindenesetre eszméletlen finom volt. És mostmár tudom mi az a yuzu. Egy citrusos gyümölcs- állítólag Japánból származik. 
Egyébként a hab alatt volt egy fekete cucc, ami külön ízlett, és megkérdeztem mi az. Ezt a választ kaptam: tojásfehérjés cukor kicsi mandulával jól megégetve. Meglepett:) 
10/10
------
És amit még külön kiemelnék, az az Olimpia házi kenyere! ISTENI! Nagyon szeretnék tudni ilyen kenyeret sütni! Néha aszalt gyümölcsöset kaptam, néha diósat... Jujj, de vágyom még rá:) A végén kicsit olyan voltam, mint a nagypapám, aki mindenhez kenyeret evett:))

A borokról se feledkezzünk meg, kaptunk mindenféle -a fogáshoz illő bort-, de esélyem nincs hogy megjegyezzem őket. Pláne, hogy két pohár bor után gondolkodni sem nagyon tudok. Ki is kellett hagynom vagy két bort:) 

Azt hiszem a poszt befejezése után viszont SOS mennem kell valamit enni, mert igencsak összefolyt a nyál a számban, így utólag is:) 

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...